RSS

2012. október 27., szombat

Vallø Kastély

Az őszi szünetben ellátogattunk párom szüleihez Koge városába, ami Koppenhágától fél órányira található. Annyira örültem végre ennek a 10 napos kis kiruccanásnak, hogy nagyon, ráadásul erre a hétre esett a 7. hónap fordulunk is :) Tudom hogy ez nem olyan nagy dolog mint az évforduló, de mivel számunkra nem adatott meg a lehetőség, hogy tényleg bármikor láthassuk egymást (még így se), ezért ha úgy alakul, hogy együtt töltjük, akkor az a mi napunk :)

Aznap reggel úgy keltett fel, hogy öltözzek fel nagyon melegen, mert elmegyünk valahová :) Először azt hittem Svédországba (komppal fél óra), vagy minimum a sarkvidékre visz el :D Utólag kiderült, csak ismer, hogy mennyire fázós vagyok és ezért kellett magamra vennem minden ruhám kis híján :D Kocsiba ültünk, hozta a kis térképét is, többször el is tévedtünk vele, de hát férfi nem vallja be :D. Szerencsére gyönyörűen szikrázó picit csípős őszi napunk volt, ami itt szinte kincs számba megy. Végül megérkeztünk Vallø  kis falujába, ahol egy kastély található, meseszépen karban tartott parkkal. 



14. századi reneszánsz középkori kastély, amely ma a nemesi származású hajadon és özvegy nőknek nyújt otthont. Sajnos ezért magába a kastélyba nem lehetett bemenni hiszen valakinek ez az otthona, de a parkot bárki mindennap 10-18 óráig látogathatja. Rendszeresen karbantartott hatalmas erdővel tarkított nemesi birtok, ahol akár szarvast, vörös mókust is láthatunk. A helynek van egy ódon, romantikus hangulata, ahogy kéz a kézben sétálsz a pároddal ebben a gyönyörű környezetben. Egyből az jutott eszembe, hogy ha majd oda kerül a sor akkor én itt szeretném tartani esküvőmet :) Bár ez elég kockázatos lépés, hiszen Dániában inkább esik az eső mint nem, de remélem azért szép időt rendelne az égiek :)








Nagyon jól éreztük magunkat, nagyokat sétáltunk, gesztenyét gyűjtöttünk, mókust hajkurásztunk legalább egy fénykép erejéig :D Így azt ajánlom, ha eljuttok Koppenhágába, akkor Vallø kastélyt se hagyjátok ki, mert nagy élmény lesz :)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ó nagyon szép hely lehet! :)

Megjegyzés küldése