RSS

2012. augusztus 10., péntek

Hazaszeretet

Haza felé tartva a munkából, mindig megszoktam állni a Flórián téren egy lángosos előtt. Pár másodpercig csak bámulom és próbálom magamat meggyőzni, hogy nem is vagyok annyira éhes, meg amúgy is lángos...én meg diétán vagyok. De tegnap valahogy nem ment, mert szöget ütött a fejembe, hogy két hét múlva elmegyek innen és egy jó ideig nem fogok tudni ilyet enni. (Zárójelbe jegyzem meg, hogy Mo. legjobb lángosozója, isteni finom a néni meg iszonyat cuki). Mikor már félig befaltam a kedvenc tzazikis változatomat, elkezdtem gondolkodni arról, mennyire is szeretem a hazámat. Nem vagyok az a hungarista fajta, aki árpád sávos lobogóval egy téren hirdeti a magyarságát,  hanem inkább csendes lokál-patriotának vallom magam.


Sokszor panaszkodunk mennyire szörnyű, szemét országban élünk, de bezzeg nyugaton, na ott kolbászból van a kerítés. Az utóbbi talán igaz, talán nem, az is tény, hogy a gazdaságunk olyan helyzetben van amilyenben, a politika meg még inkább, de ennek ellenére büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok. Minden reggel a buszról nézve gyönyörködöm Budapest látképében, ugyan már 100-djára láttam a parlamentet, a hidakat, de még mindig beléjük tudok szeretni. Akárhányszor itt volt Ő, újra és újra feltudtam fedezni valami ujjat, valami csodásat Budapestben. Megannyi hangulatos kávézó, sütiző, étterem, cukrászda (ez külön megérne egy posztot) található itt, ami mind-mind meghódításra vár. Budapest lüktet, mert lelke van a város együtt a benne élő lakóival. Élvezem a szombati piacolásokat, amikor hajnalban kimegyünk anyuval és az édes nénikéktől megvesszük a friss zöldséget-gyümölcsöt. Szeretem a túrórúdit, a lecsót és palacsintát és a maci fröccsöt :). Büszke vagyok a sportolóinkra, hogy ilyen színvonalas teljesítményekre képesek, olyanok ellen, akiknek fut flancos sportpályára, uszodára, szponzorokra. Szeretem, hogy ennyire gazdag és gyönyörű nyelvet beszélhetek és ha akarok eltudok szabadulni a város zajától otthon, vidéken. Mert Magyarország én így szeretlek, soproni reklám ide vagy oda.

Szeretek magyarnak lenni és ez Dániában sem fog változni, csak még jobban felerősödni. Hiányozni fog az ország és minden ami vele jár. Lehet hogy ott minden sokkal könnyebb, az emberek kiegyensúlyozottak, de a hagymának nincs olyan ereje mint az igazi makóinak, se lángos se kürtős kalács :( Így hát búcsúzom tőled szeretet hazám, remélem még vissza vársz :)

Meséljétek el Ti mit szeretettek Magyarországban/Budapestben? :)

12 megjegyzés:

Dia írta...

muszáj megkérdeznem:) hogy néz ki a lángosos néni?:) lehet a rokonom:D

Bunny írta...

Hát rövid szőkés-barna a haja, 50-s éveiben lehet, közepes testalkatú és nagyon cuki :) Ő szolgálja ki a vendégeket :)A másik meg nagyobb darab, rövid göndör szőkés haj :) Jaaj és az a lángos :D

Dia írta...

hmmm szerintem a nagyobb darab lesz az:D:) ha jól rémlik azon a téren süti a lángost, és ha róla van szó akkor aláírom hogy a legjobb lángost csinálja!:D a töltött a kedvencem:)))

Bunny írta...

Jaaaj a töltött :D Azt csak egy másik emberrel bírom megenni, de nyamnyam :) Legközelebb betolok még egy gofrit szerintem :D

Dia írta...

aaaaaaaaaaa azt is imádom!:D anno egy ideig itt veszprémben is dolgozott és hallod..pár hét alatt annyit hiztam..:D

Bunny írta...

Ezért számolok el mindig 10ig és mondogatom hogy nem vagy éhes :D De ezt képtelenség kibírni :D

Kriszti írta...

Hol van ott pontosan a lángosos? Egyszer se találkoztam még vele. :/

lex írta...

Köszönöm, hogy megírtad ezt a posztot és kicsit eszünkbe juttattad a szürke hétköznapok közben, hogy jó magyarnak lenni :)

És ezt a lángosost nekem is ki kell próbálnom! :D

Bunny írta...

Kriszti, az aluljáróba van, hatalmas táblán kiírva, hogy lángos meg kígyózó sorok :D
Lex: Tessék kipróbálni mert isteni :) Örülök, hogy tetszett :)!

Kriszti írta...

Köszi, az illat már csak meg lesz, ha lementem a lépcsőn :)

Roni írta...

Szia! Én is úgy vagyok, mint te, inkább csendben szeretem a hazámat. Pont tegnap voltam fenn a Várban, még kiskoromban voltam, így ideje volt újra felmenni, és ámultam, hogy mennyire gyönyörű. Büszkén mentem végig a sok turista között, és gondoltam, hogy bizony, ez az én hazám! És talán többet is fényképeztem, mint a turisták, sebaj. :D A Parlamentet és a látképet én is mindig megcsodálom, egyszerűen lehetetlen megunni. Köszönet a posztért, kellett már egy ilyen is! :)

p90xgirl írta...

Ezzel en is igy voltam, amig haza nem koltoztem. Eletem legjobb dontese volt elkoltozni az orszagbol, es a legrosszabb visszajonni :(

Megjegyzés küldése