RSS

2012. július 10., kedd

Kánikula, szőrös csizma és esőkabát - Készülődés Dániára

Ugyan van még körülbelül másfél hónap a kiutazásomig, de én már elkezdtem készülődni rá. Össze írtam egy kis wishlistet a legfontosabb dolgokról, amit ha nem is muszáj, de erősen ajánlott beszerezni LEGO-országba. Első és legfontosabb helyen egy meleg és vízhatlan téli csizma volta, najó legyen az két pár akár, nőből vagyok :D

Aztán rá kellett jönnöm, hogy nyár van, meglepő felismerés ez a 42 fokban :D Nyáron pedig az ember nem csizmát vesz a boltokból hanem jobb esetbe szandált. Nekem viszont muszáj volt beszereznem egyet, mert az eddigi csizmáim, nem a dán időjárásra vannak kiképezve. De hol az istenbe kapok én csizmát?!:D tettem fel a kérdést magamnak, no és persze mennyiért...?!

Aztán jött az isteni szikra, hogy tőlünk 5 percre, nyílt egy cipő outlet, tele használt és nem használt de márkás cipőkkel, barátibbnál is barátibb áron :) Így egyik nap, természetesen a legforróbbat kiválasztva, elindultunk a boltocska felé, akkor még nulla reménnyel. Beléptünk, és hát mit ne mondjak faltól falig cipő tenger volt :D Egyből az eladóhoz fordultunk, hogy mi most halál komolyan belül nagyon szőrös, bőr csizmát keresünk :D Az eladólány végtelen kedves volt, elénk rakott egy hatalmas karton tobozt, hogy akkor most szabad a vásár! Fél óra kutatás után, rá leltem erre a két kis drágára :) Bőr mindegyik, kívül-belül, alul-felül és legalább egy centi vastagon pihe puha szőr található. Ugyan ezek használtak, de külsőre egyáltalán nem látszik! Az én csizmáim csúnyábbak 3 alkalom után... khm ugye bár csak itt Magyarisztánban sózzák az utakat...más fejlett országba ez tilos!


Engem nem zavarnak, hogy már más párszor használta őket! Fújtunk bele gombátlanító, fertőtlenítő sprayt-t innentől kezdve ugyan olyan jó szolgálatot fognak kezdeni mint a vadiúj társai. Mikor az árukat megláttam, leesett az állam... 2000 és 2500 ft...maximum ha háromszor lesz a lábamon még akkor is megérték a pénzüket. Végül pedig rá találtam egy csinosabb darabra is amit az enyhébb esősebb időszakra gondoltam, bár az tény ott mindig esik :D Ő se volt drága, 3000 ft-ba került lánykori nevén Buffalo márkájú.


Ha már az esőt említettem Dániába mindig esik... olyasmi mint London csak nagyobb széllel csudijólesz nekem mindig agyon ázni, várom már előre :D (ilyen ez a szerelem). Szóval esőkabát is ott volt a lista elején, amit szerencsémre szintén akciósan tudtam beszerezni a Budmilnél. Itt inkább a funkcióra és a kényelemre mentem, bár akárhogy nézem, nem hiszem, hogy valaha is szexin fogok egy esőkabátba feszíteni :D Erre a lila színűre esett a választásom, legalább egy kicsit feldobja a komor hangulatot. Másrészt elkezdtem egy futó programot az Ő unszolására, amit most már én is szeretek csinálni, így ehhez is hasznos lesz a kabátka.


Ölel titeket: 
Bunny

UI.:Vettetek már valami nagyon nem szezonba illőt? Télen fürdőrucit vagy nyáron csizmát? :D

7 megjegyzés:

Blithe írta...

Nyáron csizmát, akciósan :D ... Nagyon megérte elvinni annyiért, nem szabadott otthagyni :)

Bunny írta...

Andi: Sajnos itt nem látom a kommentedet, de gmailben valamiért igen. Szóval ez a cipő turi óbudától kifelé található 218-s buszra kell fel pattani és az auchan előtti megállóba leszállni. Vele szembe lesz :)

Mandragóra írta...

Szia, létezik hogy ma téged láttalak 9-10 körül a budafoki ut 59nél? :) ha mégsem, akkor van egy alteregod! :P

Bunny írta...

Öhm lehetséges :D Arra dolgozom lehet épp kajáért ugrottam ki, de az olyan dél körül volt :)

Mandragóra írta...

Kicsit összefolyt a mai napom, igy lehetett dél is :) az irodaèpületbe láttalak bemenni, kicsit ledöbbentem :P ma nyitottuk meg ott újra az irodánkat :)

Bunny írta...

Húú celeb lettem :) De legközelebb nyugodtan gyere oda nem harapok, a T-homenál dolgozom most nyáron így sokat leszek arra :)

Mandragóra írta...

Áhh mit tudnék mondani? :) torpefenyo.tumblr.com vagy instagrammon: mandragora00 :) és kb tényleg ugy ledöbbentem mintha celebet láttam volna, azt hittem Pest túl nagy ilyen véletlenekhez :P de ígérem nem foglak zaklatni :) jóéjt!

Megjegyzés küldése