RSS

2012. október 10., szerda

A dán felsőoktatás

Legelőször a címről az jutott eszembe, hogy oktatás? jah hogy ezt így is lehet csinálni... Sajnos a régen méltán a legjobbak között levő magyar felsőoktatási rendszer azt hiszem, mára a béka fenekét verdesi, a nyugati vagy az északi rendszerekkel szemben... De kezdjük is a legelején, hogy miért másabb (jobb talán) mint otthon.  Abba nem is mennék bele, hogy itt maga az épület is gyönyörű, tágas, fényes, tele olyan kis helyekkel, ahol a diákok együtt tudnak lenni, beszélgetni. Külön kantinja van az iskolának, ahol a napi menü 25  korona (1000 ft körül van), amiben mindig van szelet hús vagy hal, köret és saláta meg öntet. Minden pad alatt 2-2 külön konnektor van a laptopoknak, projektor, vetítővászon, mozgatható tábla és társaival van felszerelve az összes terem. Az én kis kedvenc részem, a suliban található kis patak, fa rakással :)












Maga a dán oktatás minden EU állampolgár számára ingyenes, de még az idegen nyelvű képzések is. Itt létrehoztak egy AP diplomát, ami azt jelenti hogy 2 év tanulás után, neked már diplomás szakma van a kezedbe, amivel mehetsz szépen dolgozni. A dánok többsége azért itt még nem áll meg és megy tovább a BA-ra és onnan még sokan MA-ra is. Az oktatás sokkal ember központúbb, önálló gondolatok vár el tőled, nem azt hogy vizsgaidőszak végén fel tudod e mondani a tankönyvet e vagy sem. A kedvenc zh-m otthon az volt amikor a tanár szószerint vissza kérte az anyagot, még oda is írta, hogy hányadik oldal a könyvben...no comment. Egy évfolyam létszámtól függően csoportokra vannak osztva, átlagban 25 diákkal, akik igazából az osztályod lesznek. Kaptunk egy mentort is akihez bármilyen kérdéssel fordulhatunk, ő segíteni fog. 

Itt jönnek képbe a tanárok..otthon sokszor elszörnyülködöm, tisztelet a kivételnek (drága jó matek tanárom Bori néni), hogy egyszerűen otthon tanárokat képeznek, nem pedagógusokat, akik teljesen elfelejtik, hogy a diákkal kooperálni kéne, nem azon agyalni hogyan csesszünk ki vele. Otthon szintén tisztelet a kivételnek, alig tudtam bármelyik tanártól is segítséget kérni, mert egyszerűen nem akartak velem foglalkozni, vagy csak egyszerűen leszarták, széttárt kezekkel azt mondták, hogy bocs... Itt viszont lemerem fogadni, hogy még a picit mogorvábbhoz is bármikor bármilyen gondommal odamehetek és készségesen, a legjobb tudása szerint segítene. Mert itt együttműködnek velünk, a mi bukásunk, az ő kudarcuk is részben..De azért nehogy azt hígyjétek, hogy mint az általános iskolába kézen fogva tanuljuk az ABC-t... nem szó sincs erről. Rengeteg önálló, csoportos feladatunk van órán is és azon kívül is, ahol a saját gondolatainkra kíváncsiak, egy esettanulmánnyal kapcsolatban vagy cég szimulációt kell csinálnunk. Óráról órára mindig olvasnunk kell, hogy az órán szintén csoportosan vagy a tanárral feldolgozzuk az anyagot. 

1 óra 45 perces, két óra között 5 perc szünet és mint otthon egy tantárgy dupla órás természetesen. Van egy rendszerünk aminek az a neve, hogy blackboard, otthon mondjuk a neptun meetstreet, de azt semelyik tanár nem akarja és nem is tudja használni. Egy óra menete úgy néz ki, hogy mindenkinél laptop, itt ha nincs egy géped, képtelen vagy teljesíteni a fél évet... A tanár is bekapcsolja az övét, kivetíti a blackboardot, ahol minden tárgynak külön mappája van ide töltenek fel mindent, olvasni valót, powerpoint slide-kat, ahonnan mi letudjuk őket tölteni és már a sajátodon jegyzetelhetsz bele vagy éppen, egy nagyon hasznos on-line adatbázist mutatnak meg. November végén elő vizsgát kell tennünk,majd januárban jön a nagy 6 és 4 órás vizsga az összes tárgyból.  Használhatjuk a saját jegyzeteinket és a könyveinket, de itt is hangsúlyozom hogy csak ezekkel a kezedbe megfogsz bukni. Három lehetőség van vizsgázni, ha megbuksz minden a hármon, kicsapnak....

Elég hosszúra sikeredett a bejegyzés, de remélem hasznosnak találtátok!  Ha bármi kérdésetek van, írjátok meg nyugodtan :) Láttátok a nem rég megjelent napló riportot a dániai kiutazásról? Mit gondoltok róla?

Ölel titeket,

Bunny



5 megjegyzés:

Unknown írta...

Örülök, hogy hallani rólad, pont a Napló riport kacsán jutottál eszembe :) igaz azt csak félfüllel figyeltem.
Mennyivel szimpatikusabb a kinti oktatás, igaz ezt olvasom jó pár helyen a nyugati iskolarendszerekről legyen az általános iskola vagy felsőoktatás.
Sajnos messze vagyunk még a nyugattól.
Nekem is volt olyan tanárom aki büntetőjogból azzal szórakozott vizsgán, hogy az általa írt könyvet kérte számon szó szerint, úgy hogy egészítsd ki a mondatot. De olyan kötőszavakon lovagolt, hogy először el sem akartuk hinni.

Bunny írta...

Gyakrabban akartam írni, csak 4 hétig nem volt internetünk, aztán meg elég csúnyán megbetegedtem, amiből most kezdek szépen felépülni :)

zsannu írta...

Jó volt ezt olvasni, elképzelhető, hogy januártól én a finn felsőoktatásba pillanthatok bele, arról is hasonlókat hallottam, kíváncsi leszek. Egyébként ha nem vagyok túl indiszkrét akkor az erasmus ösztöndíjból te mennyire tudsz kijönni? Persze nem konkrét összegek érdekelnek, csak ahogy hallom kb. fele kiadásokra elég ez kint és kicsit félek tőle, hogy mi lesz így velem.

Bunny írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Bunny írta...

aaj finoooorsszág :) szívemcsücske :) 4 évig tanultam finnül :)Erről írtam már egy cikket, hogy nem erasmussal jöttem, ki hanem egy jobb ösztöndíj programmal. Én jól kijövök a pénzből, mert több mint az erasmus, de azt hiszem finnek drágábbak. Tévhit hogy Dánia drága (jó a gyógyszer drága). De azt ajánlom, hogy ahogy megkapod a papírokat keress valami rész állást, jól fog jönni. Van egy ismerősöm aki fél évet volt két szakmai gyakorlaton, privát esetleg megadhatom a facebook nevét :)

Megjegyzés küldése